Létrehozva: 2020-02-17

A véradók a Kocsonyafesztivál igazi hősei

Igazi hősök is voltak a Kocsonyafesztivál résztvevői között: ők 135-en a vérüket adva segítettek azokon, akik a gyógyulásért küzdenek. Ezzel az elmúlt évek rekordját hozta a mostani kétnapos miskolci városi véradás, amelyet a Magyar Vöröskereszt szervezett, és az Országos Vérellátó Szolgálattal közösen bonyolított le.
A megyeszékhelyen rég nem látott számban nyújtották karjukat a véradók a hétvégén. A miskolciak önzetlensége és empátiája most mintegy 400 beteg gyógyulását segíti, mivel egy levett vérből három vérkészítményt állít majd elő a laboratórium. Ezeket három különböző betegséggel küzdő embernél is fel tudják használni az orvosok, így egy véradó három életet mentett ez alkalommal is.


Az összefogás erejét mutatja, hogy a baráti társaságok mellett sokan családként, házaspárként mentek el vért adni. Valamint szervezetten csatlakoztak a véradók táborához a Magyar Honvédség 10. Területvédelmi Zászlóalj önkéntes területvédelmi tartalékosai: ők 13-an nyitották meg a véradást, és nyújtották elsőként segítő karjukat, példát mutatva és ösztönözve másokat is erre.
Első véradókat is köszönthetett a Magyar Vöröskereszt a hétvégén: hatan kapták meg ennek jeleként vércsepp-kitűzőnket.


A megyeszékhelyre tervezett véradások a Miskolci Egyetemen folytatódnak. 2020. március 2. és 5. között a campuson bárki segíthet. Az egyetemistákat pedig külön nyereményjáték ösztönzi majd erre: a Magyar Vöröskereszt május 15-ig tartó országos kampányába bekapcsolódva fesztiválbelépőkre és más értékes ajándékokra válthatják véradásukat. A Hallgatói Véradásokról részleteket a Magyar Vöröskereszt oldalán találnak !



Régebbi híreink

Rólunk   |  Híreink   |  Letöltések   |  Tevékenységek   |  47.OEV döntő   |  Galéria   |  Közbeszerzések   |  Pályázatok-Széchenyi2020   |  Elérhetőségünk   |  
Copyright © 2012, Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete